Cukormentes meggylekvár készítése tartósítószer nélkül

Nagyon szeretjük a meggyet, és szerencsére az idén bő termésünk is volt. Így a hagyományos meggybefőtt és az aszalt meggy mellett a meggylekvár készítése sem maradt el, méghozzá cukor- és tartósítószer mentes változatban.

Az egészséges meggylekvárt nem csak kenyérre kenve fogyasztjuk, hanem szívesen tesszük a reggeli zabpehely, vagy granola mellé is. Joghurtba keverve pedig egy mennyei gyümölcsös joghurtot kapunk, ami sokkal finomabb és egészségesebb, mint egy bolti verzió.

A meggylekvár készítés előkészületei

Mint bármely más lekvár esetén, a meggylekvár készítése is kíván némi előkészületet. Természetesen le kell szedni a meggyet, vagy be kell szerezni a piacon. A megfelelő üvegekről is időben gondoskodni kell. Fontos, hogy az üvegek fedele jól záródjon és a belseje rozsdamentes legyen. A tartósítószermentes lekvárokhoz 2-3 dl-es üvegeket használok, hisz felbontás után még hűtőben sem sokáig tárolható.

A meggy előkészítése

A frissen szedett, érett meggyet több léről, alaposan megmossuk. A lekvárba se főzzük bele a hibás gyümölcsöket, csak az egészséges szemeket, ezért ezeket szedjük ki a többi közül. Ezek mehetnek a komposztba, de a tyúkok, vagy a madarak is örülni fognak neki.

Az alapos mosás után következik a meggymagozás. A meggylekvár készítése során ez a legunalmasabb feladat. Szaporátlan is és fröcsköl is. Ha nem vigyázunk, a fehér konyhafal hamar bordó pöttyössé válik.

A befőttes üvegek csírátlanítása

A befőttes üvegek alapos tisztítása minden befőzéskor fontos, de a tartósítószermentes lekvár készítése előtt fokozottan ajánlott odafigyelni az üvegek és a tetők csírátlanítására, avagy sterilizálására. A meggylekvár készítése időigényes, ráadásul az alapanyag sem olcsó, így az üvegek tisztítására is nagy gondot kell fordítani, nehogy ezen bukjon el a téli lekvárunk.

Első lépés az üvegek és a fedelek alapos mosása, öblítése, majd lecsepegtetése. Ezt követően történik a csírátlanítás, amire több módszer is használható:

  • Sterilizálás sütőben: az üvegeket a talpukra, a fedőket pedig külső oldalukkal lefelé egy tepsire helyezzük. A sütőt 70-80 fokra melegítjük, majd az üveggel megrakott tepsit 20-25 percre a sütőbe helyezzük. Ennyi idő alatt, ezen a hőmérsékleten a baktériumok elpusztulnak. Az üvegek a sütőben maradhatnak, amíg a lekvár el nem készül.
  • Csírátlanítás mikrohullámú sütőben: az üvegekbe öntsünk egy kevés vizet (kb. 1 cm), majd kapcsoljuk a mikrohullámú sütőt a legnagyobb fokozatra 2-3 percre. Az idő attól függ, hogy mekkora teljesítményű a sütő. A lényeg, hogy az üvegben levő víz forrjon. A fém fedőket nem szabad mikróba tenni, így ezeket forrásban levő vízben főzhetjük ki.
  • Fertőtlenítés mosogatógépben: Az üvegeket is és a tetőt is betehetjük a mosogatógép legmelegebb programjára, ami általában 70 fokos.

Az üvegek sterilizálását akkor végezzük, amikor a meggylekvárt készítjük, így biztos, hogy baktériummentes üvegbe fogjuk tölteni a kifőtt lekvárt.

A meggylekvár főzése

A kimagozott meggyet rozsdamentes fazékba tettem, majd a gáztűzhely legkisebb lángján, a legkisebb fokozaton kezdtem el főzni. A gázláng egyenletesebb elosztása érdekében még egy régi vaslapot is helyeztem a fazék alá. A meggylekvár főzése végig fedő nélkül történik, hogy a pára el tudjon távozni az edényből, és a lekvár egyre sűrűbb legyen.

A fazékba nem tettem túl sok meggyet, aminek két oka is van. Egyrészt a kisebb mennyiség hamarabb elkészül, másrészt ha pukkadozik a meggy főzés közben, nem csapódik szét a konyhában.

A félig főtt meggyet botmixerrel kicsit összetörtem, de ezt a lépést azok ki is hagyhatják, akik szeretik a lekvárban a nagyobb meggydarabokat.

A lekvárt gyakori kevergetés mellett addig főztem, amíg már nem folyt szét az edényben, hanem kupacba húzva megtartotta az alakját.

A meggylekvár édesítése cukor nélkül

A cukormentes meggylekvár készítése nem jelenti azt, hogy ne édesítenénk a lekvárt, ha a meggy nagyon savanyú. Számtalan alternatíva létezik, így ki-ki megtalálhatja az ízlésének megfelelő édesítési módszert. Én a cukormentes meggylekvárt xilittel, vagy más néven nyírfacukorral készítettem.

A xilit egy természetes, növényi eredetű, cukormentes édesítőszer, amelynek tulajdonsága nem romlik hő hatására sem, és semmilyen kellemetlen utóíze sincs. Adagolása ugyanaz, mintha cukrot használnánk, de érdemes óvatosabban bánni vele és kóstolgatni édesítéskor az ételt.

A meggylekvár készítése során evőkanalaként adagoltam a nyírfacukrot, majd olvadás és alapos kavarás után kóstoltam. Mi jobban szeretjük a savanykásabb lekvárokat, ezért nagyon kevés xilit kellett a cukormentes meggylekvárhoz. A nyírfacukrot csak a lekvárfőzés végén adtam a meggyhez.

Tartósítószermentes meggylekvár

Ha már lúd, legyen kövér, legyen a meggylekvár a lehető legegészségesebb! Így a cukormentes meggylekvár készítése során tartósítószert sem használtam. Ezzel egy teljesen egészséges gyümölcskoncentrátum kerül az üvegekbe, amit lelkiismeretfurdalás nélkül, bátran ehetünk.

A meggylekvár dunsztolása

A kellő sűrűségű lekvárt forrón szedtem az üvegekbe. Igyekeztem légbuborékok nélkül majdnem teleszedni az üveget, majd a fedőt szorosan rátekertem. A lezárt üvegeket ekkor fejre állítottam, majd néhány perc múlva száraz dunsztba helyeztem őket.

Hogy mi az a száraz dunszt? Nem más, mint egy hőkezelés. A lekvár belső hőjét használjuk fel arra, hogy a romlást okozó baktériumok és mikroorganizmusok elpusztuljanak. Ezért kell a forró lekváros üvegeket szorosan egymás mellé helyezni és minden oldalról alaposan betakarni párnával, dunyhával, nagykabáttal, vagy bármivel, ami szigetel és lassítja a gyors kihűlést.

Száraz dunsztban 2 napig szoktam tartani a lekvárokat, majd kitakarom őket és hagyom, hogy teljesen kihűljenek. Ekkor mehetnek a kamra polcára.

Utómunkák

Ezzel még nem fejeződött be a meggylekvár készítése, hisz most következik a romeltakarítás. Persze van ennek kellemes része is, hisz a lekváros fazékból nyalakodhatunk egy kicsit, kitörölgethetjük egy darab kenyérrel, vagy csak az ujjunkkal, nehogy kárba vesszen egy cseppje sem.

TIPP

Ha nem szeretnéd az egész konyhát a szétcsapódott meggylétöl takarítani, akkor jó szolgálatot tesz ez a fazékra tekert fólia. megvédi a tűzhelyet és a falat a főzés közben pukkadozó és szétfröccsenő meggylétől.

Ezt követően jöhet az alapos mosogatás, hisz nagy valószínűséggel hamarosan folytatódik a lekvárfőzés, vagy meggyből, vagy más gyümölcsből, így újból szükség lesz a tiszta fazékra.


Lehet, hogy a meggylekvár készítése kissé macerás és időigényes, de az biztos, hogy ilyen finom lekvár nem kapható a boltok polcain. Ráadásul egészséges is, hisz a cukor- és tartósítószermentes változatot nyugodtan fogyaszthatja a család apraja-nagyja.